2012. május 31., csütörtök

Válasz


     Mit tanultam Dániában arról, hogyan lehet legyőzni a gyűlöletet, illetve hogyan nem? Ahogyan a dánok felsorakoztak és közösen, összefogással megteremtettek egy utópiát. Nincs széthúzás, egyet nem értés esetén dolgoznak rajta, hogy közelítsék az álláspontokat. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy tiszteljék a másikat, aki ugyan nem ért egyet, de attól még egyenrangú ember, nem pedig eltörölni való söpredék, az igazságot nem látó agyalágyult stb. Tisztelet nélkül nincs párbeszéd, csak ordítozás van, ki tudja túlharsogni a másikat. Amikor a saját nézeteinket próbáljuk a másikra kényszeríteni, a másikba plántálni, énkiterjesztés zajlik, hódítás és elnyomás kicsiben. A tisztelet ott kezdődik, hogy a másik ugyanolyan egyén, létező, mint én, és neki is joga van saját tapasztaláshoz és nézetekhez.

     Mi gátolja a konszenzuskeresést? A másik zsigerből történő elutasítása; "ezzel a barommal szóba se állok, elkorcsosult minden gondolata". Ha elutasítunk valamit, azzal kiszorítjuk a tudatunkból; minél többet szorítunk ki, annál kevesebbnek lesz helye a világunkban, egyre inkább feketén és fehéren látunk. Elzárkózunk és bezárkózunk abba a kevésbe, ami számunkra elfogadható.
     Könnyen megismerszik a zárt gondolkodás. Aki reflexszerűen elvet, leértékel, nemet mond, és mindenféle furcsa érveléseket épít fel a véleménye igazolására. Aki indulatosan fordít hátat. Aki olyasmit ítél el, amiről nincs tapasztalata. A sok nem, a düh és a kacifántos gondolkodás mindig bűzlik. Az ok többnyire olyasmi, amire nem akarunk ránézni - saját magunkban. A tagadás, a racionalizálás arra szolgál, hogy elbarikádozzuk azokat a részeket a tudatunktól, amik nem férnek bele az énképünkbe (nem vetítenek ránk jó fényt). Sokszor előfordult velem, hogy irritált egy viselkedés, valakinek a stílusa, és rövidesen rájöttem, nagyon is ott rejtőzik bennem, sőt, lehetséges, hogy ezt rajtam kívül mindenki látja. Az ítélkezés is azért ingerel, mert hajlamos vagyok ítélkezni (elítélem az ítélkezést...). Hoppá. Most jut eszembe, ha irritáltságot érzünk ahelyett, hogy semleges hangulatban udvariasan közölnénk, nem értünk egyet, máris nyomra akadtunk, hogy itt valamivel saját magunkban nem tudunk megbarátkozni.
      Attól kezdve, hogy magunkban ránéztünk valamire, másban is rá tudunk nézni. Minél több dologra nézünk rá, annál inkább megtapasztaljuk, hogy egyik létezése nem zárja ki a másikat, elférnek egymás mellett (és nem szégyen, hogy nem vagyunk tökéletesek, főleg, hogy más sem az). Sokféleképpen megnyilvánulhatunk, és sokunk sokféleségéből színes egészt lehet építeni. Új színeket keverni.

     Gyűlölet nemcsak zárt gondolkodásból születhet, és az önismeret hiányából. A frusztráció, különösen a hosszan tartó, magával hozza az irigységet és a bűnbakkeresést, a feszültséget levezetendő. A gyötrelem hipnózisa nagyon jó táptalaja a gyűlöletnek. Akik szenvednek, látják azokat, akik nem vagy kevésbé szenvednek, és azokat is látják, akik minderről tehetnek, vagy csak épp a szar helyzetet súlyosbítják, és ezekre a csoportokra, akiket elkülönít a szenvedés sorompója, nagyon lehet haragudni. A frusztráció, a szenvedés úgy működik, hogy kiutat keres magának; nem lehet bebetonozott szenvedéssel létezni; továbbadással csökkenthető; így görög tovább.
     A gyűlölethez még frusztráció sem feltétlenül kell. Mint írtam, az ember úgy van összerakva, hogy csoportokba rendeződjön, együtt erősebb, így jobb az esélye a túlélésre. A saját csoportjával azonosul, a többit ellenfélnek tekinti, aki az ő erőforrásaira pályázik. A felosztás, megoszthatóság mondhatni az ember vérében van. A haraghoz, ellenszenvhez, harci kedvhez elég, ha megszületik az emberben a projekció, hogy a másik el akarja venni, ami az övé (és most ellenállok a kísértésnek, hogy vesézni kezdjem kedvenc témámat, a projekciót és összes konnotációját). A háborúhoz elég az ellenségkép. A jólét vesszőparipája kiváltképp alkalmas rosszindulatkeltésre.

      A gyűlöletet hátrahagyni olyan, mint felébredni a hipnózisból. Teljesen másfajta gondolkodásmód és érzelemcsomag. Nem azon vergődni, hogy miért nem sikerülhet, és ezért kit lehet utálni, hanem elhinni, hogy képes vagyok rá. Olyan emberekkel, dolgokkal, tevékenységekkel körülvenni magam, akik és amik örömet okoznak. Nemhiába hangoztatják annyit a dánok: foglalkozz azzal, amit szeretsz. Az ehhez vezető első lépés, hogy elültetjük a fejünkben ezt a szlogent, a többi jön magától. A mentalitásunkat sokkal könnyebb lecserélni, mint a körülményeinket; a boldogság szerencsére az előbbin múlik, nem az utóbbin. Aki jól érzi magát a bőrében, kibékült önmagával, az nem ellenséget lát a másik emberben, hanem barátot. Az van kint, ami bent.
     A legtöbb, amit a gyűlölet legyőzéséért tehetünk, ha úgy alakítjuk az életünket, hogy ne kelljen gyűlölnünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése